Veretlenül alapszakasz-győztes
Írta: Makranczi László    2014. június 18. szerda, 17:42    PDF Nyomtatás E-mail

Bencsics Márk legénysége nézett szembe Őri Csaba tartalékos csapatával, ahol hiányzott az eddig minden meccsen pontot szerző irányító, Piskor Péter. A fővárosiaknak mindenképp az volt a célja, hogy veretlenül zárják az alapszakaszt és első kiemeltként vágjanak neki a rájátszásnak.

Az első negyedben mindkét csapat támadó egysége gyengén kezdett, ám a hazaiaknak végül sikerült megszerezniük a vezetést, miután Csehi Gyula Baranyai Bence kezéből kiütötte a labdát, és a megszerzett játékszerrel pedig a 16 éves Széles Bálint futott be az end zone-ba. Az extrát Kádár Gergely lőtte be.

A második negyedben sikerült felzárkózniuk a vendégeknek Mór Gergely futott touchdown-jával, de a kétpontosuk sikertelen volt. A Hurrikánok nehezen, de végül a félidő végét jelző sípszó előtt visszaszerezték a vezetést Balog Szabolcs elkapása révén. Az extra sikertelen volt: 13-6.

A harmadik negyedben továbbra is nehezen bírt egymással a két egylet, sőt most pontot sem sikerült felvinni az eredményjelzőre.

A döntés a negyedik negyedre maradt, ahol már látszott, hogy kezdenek elfáradni a kitartóan küzdő Zúzók. A Hurricanes végül Horváth Barnabás révén növelni tudta előnyét, miután a védőjátékos lehalászta a levegőből Baranyai egyik passzát és visszafutott a megszerzett labdával a célterületig. Kádár extrája ismét sikertelen volt. A Crushers nem tudott már válaszolni a pontszerzésre, de a hazaiak tovább tudták növelni előnyüket Fekete Attila 1 yardos futásával. Kádár ezúttal belőtte az extrát. Végül az összecsapás végén a védelem munkáját Sőrés Dávid koronázta meg, miután megszerezte Baranyai átadását és 79 yardot tett meg az end zone-ig. Kádár pedig beállította a 31-6-os végeredményt. Ezzel a győzelemmel Bencsics Márk legénysége egyedüli veretlen csapatként jutott a rájátszásba.

Forrás: hurricanes.hu
Fotók: Kökény János

 

Budapest Hurricanes II-Szombathely Crushers 31-6 (7-0, 6-6, 0-0, 18-0)
Pontszerzők: Széles Bálint (xp: Kádár Gergely), Balog Szabolcs, Horváth Balázs, Fekete Attila (xp: Kádár Gergely), Sőrés Dávid (xp: Kádár Gergely), illetve Mór Gergely.

Bencsics Márk, a Budapest Hurricanes II vezetőedzője: A Crushers ellen nem tudtunk felpörögni fejben, rengeteget hibáztunk és őket is meg kell dicsérni, nem véletlenül engedtek ennyire kevés pontot idén. De nem lehet minden mérkőzésen sok pontot szerezni, viszont a védelem nagyot játszott, aminek különösen örülök a rájátszásra nézve.

Őri Csaba, a Szombathely Crushers vezetőedzője: Tartalékosan utaztunk Budapestre, az elsőszámú irányítónk, Piskor Péter sem tudott eljönni sajnos. Az első félidőben mindkét támadóegység nagyon keményen próbálkozott, de nehezen tudtak egymáson fogást találni. A 3. negyed végéig szerintem partiban voltunk. A 4. negyedben viszont elhúzott a Hurricanes, hiszen mentálisan is és erőnlétileg is elfogytunk, több emberünk oda-vissza játszott. Megérdemelten nyertek.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés