Nem Spártából jönnek
Írta: Makranczi László    2014. május 23. péntek, 21:55    PDF Nyomtatás E-mail

Folytatódik az osztrák divízió III. a Docler Wolves számára, amely hazai pályán fogadja a Weinviertel Spartans csapatát. A Farkasok minden bizonnyal negyedik győzelmüket is meg szeretnék szerezni.

Kovács István gárdája eddig százszázalékos mérleggel áll az osztrák divízió III. A/B főcsoportjának első helyén, és magabiztosan halad a rájátszás felé, ám újabb nehéznek tűnő ellenféllel kell szembe nézniük a fővárosiaknak. A Spartans két meccset vívott a bajnokságban és egy győzelemmel, valamint egy vereséggel 4. a csoportjában. A Farkasok viszont eddigi három párharcukból minden alkalommal győztesen jöttek ki. Egy újabb siker azt jelentené a piros-feketéknek, hogy egyre közelebb jutnának a playoff-hoz.

Miakich Gábor, a Wolves defensive koordinátora szerint mindenképp hozniuk kell a hét végi összecsapásukat, de kiemelte, hogy már egy másik csapat ellen is nagy erőkkel készülnek.   

A Weinviertel Spartans-ról nem tudunk olyan sokat, csak annyit, hogy sokszor futásokkal operálnak, illetve rövid passzokkal próbálnak előre haladni – elemezte az ellenfelet Miakich. – Most főleg a Vukovi elleni visszavágóra készülünk nagy erőkkel, és úgy gondolom még így is le kellene győznünk az ellenfelünket, nem lenézve ezzel a Spartans-t. De természetesen nagyon oda kell majd figyelnünk, ha meg akarjuk verni őket. A hét végén inkább a juniorokat fogjuk szerepeltetni, valamint azokat, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak. Meglátjuk még, hogy a CEFL-ös keretből is játszatunk-e pár embert.

Fotók: Bratincsák Péter, Weinviertel Spartans (facebook)

 

Docler Wolves-Weinviertel Spartans
Időpont: május 25. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Budapest, Láng Vasas sportpálya (Rozsnyai utca 4.)

Belépő: 1000 Ft (Diák/nyugdíjas: 500 Ft)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés