Bajnokveréssel a fináléban
Írta: Makranczi László    2014. május 22. csütörtök, 15:22    PDF Nyomtatás E-mail

Az esős időjárás ezúttal sem kerülte el Karim Trabelsi gárdáját, de eddig minden ilyen összecsapást megnyertek a Lovászfiúk, így a Forma 1-ben is bejáratott kifejezéssel élve „esőmenők”-nek számítottak. Azonban ellenfelük közel sem volt ilyen könnyű, hiszen fővárosi derbin kellett legyőzniük a magyar bajnokot, a Budapest Hurricanes-t.

Az összecsapást a Hurrikánok kezdték visszahordással, de nem tudták túl sokáig maguknál tartani a labdát, hiszen az eddig magabiztosan teljesítő Cowboys-defense útjukat állta, köztük Bánfi Mihállyal és Csányi Balázzsal. Miután a támadás lehetősége átkerült a hazaiakhoz, ők rögtön éltek is a lehetőséggel és egy szépen felépített drive után a Lovászfiúk sérülésből felépült irányítója, Váry Tamás 8 yardról megfutotta a vezetést érő touchdown-t. Magyar Csanád berúgta az extrát. Nem kellett sokat várni és a narancs-fehér-zöld alakulat azonnal fel is zárkózott. A 7 hónapos sérüléséből visszatérő Bencsics Márk remekül osztogatta Elek Ádámnak a passzokat, végül utóbbi, elkapásával 7-6-ra módosította az állást a Hurricanes, de a vezetést nem tudta átvenni, mivel a kétpontos kísérletük sikertelennek bizonyult.

A második negyedben továbbra is jól teljesített a hazai defense, hiszen Bencsics labdavesztésénél Szűcs Tibor volt szemfüles és szerezte meg a játékszert. A Lovászfiúk pedig ismét éltek a lehetőséggel és Nagy Ádám elkapásával már 13-6 állt az eredményjelzőn. Magyar Csanád extráját ezúttal blokkolták a vendégek védői. Kovács Zsolt legénysége megpróbált minél jobban előre jönni, azonban a Bánfi vezényelte védelem ismét a helyzet magaslatán állt. Ugyan a hazaiak jó úton haladtak afelé, hogy növeljék előnyüket, de a Hurrikánok védősora, sem tétlenkedett, amelyet a második negyedben be is bizonyítottak, miután Helmeczy Kristóf fumble-ja után Szakács Kristóf csapott le a játékszerre. A vendégek már közel is jártak a Cowboys red zone-jához és az újabb TD-hez, ám egy rossz snap-et követően Bencsics nem tudta megszelídíteni a malacbőrt, amelyre Szűcs Tibor csapott. A maradék időben viszont kitört a punt-háború, így 13-6-os hazai előnnyel mehettek a csapatok pihenni.

A második félidőben Németh Márton visszahordásával kezdett a Cowboys, de nem tudtak túl sok yardot előre haladni. A kihagyott lehetőségre pedig TD-vel válaszolt a magyar bajnok. Ugyan Csányi Balázsnak sikerült egyszer földre vinnie Bencsicset, de ez sem állította meg a vendégeket, hiszen Danku Dávid 9 yardos futásával ismét egy pont volt a két gárda között. Azonban a különbség meg is maradt, miután a kétpontos ezúttal sem jött össze a Hurricanes-nek. A Lovászfiúk ezek után jobban megrázták magukat és úgy tűnt, hogy Lesi Tamás futásaival egyre jobban megközelíthetik a red zone-t, ám egy szerelést követően a hazaiak futója elvesztette a malacbőrt, amelyre Puha Gábor csapott le.

Azonban a lehetőséggel nem tudtak élni a vendégek, így maradt az utolsó negyedre a döntés. Mindkét csapaton látszott, hogy nagyon akarja a győzelmet Madarassy Richárdnak sikerült egyszer lelopnia a levegőből Váry egyik passzát, de Németh Mártonnak is sikerült Bencsicset sack-elni. Végül az utolsó negyed egy pontnélküli játékrészt hozott, így 13-12-re nyert a Budapest Cowboys, amely már biztos résztvevője lesz az IFAF Közép Kelet-európai Interliga fináléjának.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

 

Budapest Cowboys-Budapest Hurricanes 13-12 (7-6, 6-0, 0-6, 0-0)
Pontszerzők: Váry Tamás (xp: Magyar Csanád), Nagy Ádám, illetve Elek Ádám, Danku Dávid.

 

Karim Trabelsi, a Budapest Cowboys vezetőedzője: Jól játszottunk, kritikus szituációkban sikerült magabiztosan teljesítenie a csapatnak. Egy picit azért csalódtam a Hurrikánokban, mert azt gondoltam, hogy erősebbek lesznek, úgy hogy több kezdőjük is visszatért. Azonban a defense-ünk ismét jó munkát végzett és nagyon fegyelmezett volt. A támadósornál viszont hullámzást láttam, néha ment, néha nem. Most viszont nagy erőkkel fogunk majd készülni a CEI döntőre, amelyet minden bizonnyal a Panchevo ellen fogunk játszani.

 

 Sződy Ferenc, a Budapest Hurricanes defensive koordinátora: Azt gondolom, idén harmadszor is sikerült megvernünk magunkat. Nagyon sok hibával játszottunk, ami azt eredményezte, hogy ma a Cowboys/Rebels nyerni tudott egy ponttal. Gratulálok nekik és további sikeres kupaszereplést kívánok honfitársainknak. A 2014-es évre kitűzött elsődleges célunk továbbra is az, hogy a HFL-ben megvédjük a bajnoki címünket, és remélem, hogy sikerül a Cowboys ellen is revánsot vennünk.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés